Nelli önbizalmát annyira elvette a túlsúlya, hogy nem állt fényképezőgép elé évek óta. Én sem tudtam rávenni egy “ilyen volt” képre a Testszerviz program elején.
Elmondta nekem, hogy 10 éve kezdett el hízni, azóta sikertelenül fogyókúrázgat. 1 éve végképp elveszítette a kontrollt a testsúlya felett, és biztos volt abban, hogy egyedül képtelen lesz lefogyni. Ezért jött el hozzám.
Az önbizalmát tökéletesen aláásták a megjegyzések
…és a leértékelő kijelentések amelyekkel a kövérségért illették, amikor nem fértek el mellette a tömegközlekedési eszközökön. Tény, hogy egész életében nem volt ekkora, mint most. Munka után hazaérve egyfolytában evett lefekvésig. Már alvás közben is zavarta a túlsúlya, a cipőjét nehezen kötötte be, mert nem tudott előre hajolni a hasától, és kerékpározáskor is a hasa minduntalan hozzáütődött a combjához. Nem volt akkora méret az üzletekben, hogy kényelmes legyen a melltartója. A bokája dagadt, a 2. emeletre alig tudott felmenni és a kondíciója a nulla felé tartott. Már a barátnőivel sem volt kedve elmenni szórakozni. Befelé fordult. Néhányszor átfutott az agyán, hogy legegyszerűbb lenne beugrani a metró elé…. De a 11 éves kislányát fel akarta nevelni. Vele nem tehette meg, hogy magára hagyja itt a világban anya nélkül.
Nelli így viselte az övét a Testszerviz program előtt.
A program végén ekkorára húzta be.
A Testszerviz program Nellinek az utolsó szalmaszál volt.
Tudjuk, hogy az akaraterő csodákra képes. Nelli lelkes és fegyelmezett tanítványom lett. Mindent megvalósított, amit kértem tőle, és elképesztő tempóban változott a teste, a kedve, a hangulata és az önmagáról alkotott képe. Egyre többet nevetett gyöngyöző kacagásával, amit jó volt hallanom.
Először az energiája lett több, majd könnyebben ment fel a lépcsőn és csatolta be a szandiját. Fogyásának nagyon örült, és annak, hogy tudta tartani az étrendet. Hétről-hétre csökkent a testsúlya, lazábbak lettek a ruhái, örömmel töltötte el, hogy az arca is keskenyebb lett, és a régi melltartóját is fel tudta már venni.
Előre tudott hajolni a kádban a dugót kihúzni, egyre bővülő nadrágjaira öv kellett, hogy ne essenek le róla. Végül már övvel sem maradtak fent a nadrágjai, ezért új farmert kellett vennie. 44-est a korábbi 50-es helyett. Minden oka megvolt a nevetésre.
117,4 kg-ról 99 kg-ra fogyott és a haskörfogata látványosan csökkent, összesen 22 cm-rel.
Nelli ezt írta nekem a Testszerviz program végén:
“A Testszerviz programom alatt olyan horderejű változások történtek velem, amit remélni sem tudtam, amikor elkezdtem. A legnagyobb örömem a fogyásom. 2 számmal kisebb melltartót és 3 számmal kisebb ruhát viselek, mint korábban. Nem dagadnak a bokáim, lihegés nélkül járom az emeleteket. A cipőfűzőm megkötése nem gond már. Remekül bírom a napi terhelést, és a kondícióm 120%-kal javult. Az étrendemben helyre kerültek a dolgok és az ismeretek. Rengeteg dicséretet kaptam, és a családom nagyon büszke rám. Kétségtelenül javult az önértékelésem. Kidobtam a nagy méretű nadrágokat, melltartókat, bugyikat, és eladtam a ruháimat, mert biztosan tudom, hogy soha többet nem fogok már visszahízni. Nincs több lyuk az övemen, annyira kicsi lett a haskörfogatom. Most van egy étkezési ritmusom, csak akkor eszem, ha éhes vagyok. Nem nassolok és nem kívánok meg mindenféle ételt. Nem falok kontrollálatlanul. Megismertem a testem jelzéseit. Egyértelműen tudatosabbá váltam az étkezésemre és az egész életmódomra.
Rita! Te egy fantasztikus ember vagy. Évek óta küszködtem. Nélküled mindez nem sikerült volna. Köszönet a segítségedért.“
Kedves Nelli! Szívből gratulálok. Remek tanítvány vagy. 🙂