A Testszerviz koncepcióval négy ruhaméretet fogytam, és most boldog, elégedett, kiteljesedett önmagam vagyok
Dr. Agócs Gabriella pszichológus. Nagyon sok embernek segít a legkülönbözőbb modern módszerrel. Sok páciense van, akik szeretik és bíznak benne. Az utóbbi időben meghízott és sehogyan sem tudta leadni a plusz kilókat, bár pontosan ismerte gyarapodásának lelki hátterét. Ez volt az a ritka eset, amikor úgy érezte, hogy most neki is segítségre van szüksége, és nem lelkire, hanem testire.
Amikor találkoztunk, elmondta, hogy rengeteget koplalt, éhezett és sanyargatta a testét. A “véres verejtékkel” leadott kilók pedig mindig kamatostul jöttek vissza. Pedig a benne lakó táncosnő egyre sürgette, hogy karcsú és rugalmas legyen, hogy hódolhasson a tangó szenvedélyének, és megvalósíthassa nagy álmát azt, hogy Buenos Airesben tangót táncolhasson.
A Testszerviz programon csodás eredményeket ért el. Megtanulta a testét ideális állapotban működtetni, a jelzéseit felismerni, és ha kell a kibillentségeit gyorsan helyreállítani. A 3 hónapos program végére a teste együttműködő partnerévé vált, kivirult, és korábbi önmaga boldogabb, elégedettebb, kiteljesedett verziója lett. A képek mutatják, hogy egy másik nő lépett régi önmaga helyére. Tanácsadójaként nagyon büszke vagyok, és szívből gratulálok az elért sikerhez.
Az életmód változtatás megtörtént, a “hajó orra” irányba fordult. Jó szelet Gabi, irány Buenos Aires!
“A legfontosabb: ne halogasd, KEZDD EL! És nincs miért abbahagyni: a Testszerviz koncepció szerinti táplálkozás kényelmes, laktató, minden tápanyaggal ellát. A programban nincs erőszak, csak a testi folyamatok lágy követése, és optimálisra hangolása.”
Gabi beszámolója a programról
- Féltem attól, hogy megint egy önsanyargató kúra indul, hisz korábban koplalással, sok tompasággal értem csak el fogyást. Most derűsen örömmel, észrevétlenül telt el a 3 hónap, miközben folyamatosan veszítettem a kilókat.
- 14 kg lement: ez önbizalmat, könnyűség érzést ad.
- Átrendeződött az alkatom, megfiatalodtam, a bőröm bársonyosan kisimult és a testem mozgékonyabb lett.
- 4 ruhamérettel kisebb ruhákat viselek. Most 40-es a méretem.
- A Testszerviz életmód számomra stabilitást ad, mert pontosan tudom, hogy mit kell ennem és tennem, ha eltérnék a koncepciótól.
- A Testszerviz program alatt megkaptam azt a tudást, amivel kitűnő állapotban tarthatom a testemet.
- Amikor a testem jelezte elkezdtem a rendszeres testmozgást.
- A lányom büszke rám, hogy ilyen szépen rendbe hoztam magamat, a volt férjem pedig azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint fiatal koromban.
- Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a pácienseimtől, barátaimtól is. Ez nagyon jó érzés.
- Megtanultam harmóniában lenni azzal, amit megeszem.
- Nincs sürgető késztetésem az evésre, ami korábban nagy gondot jelentett.
- Az életemnek és az étkezéseimnek ritmusa lett. A testem bízik bennem, én bízom benne.
- Megismertem a kommunikációs jeleit. Megjavult az együttműködésünk.
- Az emberek elismerése nagyon jó érzés.
“Nagyon hasznosak voltak Ritával a megbeszélések, ahol a lényegtelennek tűnő apró részletekről is lehántotta a leplet, ha a fogyást megállító tényezőről volt szó. Ezt az aprólékos figyelmet csak szakember tudja hozzáadni az életmódváltozáshoz.”
Te is elérnéd azt amiért hetek, hónapok akár évek óta küzdesz?
Beszéljünk egy konzultáció keretein belül!